Ráthonyi Anita vagyok, tanító, fejlesztőpedagógus és magyartanár.
Több mint 30 éve töretlen lelkesedéssel kalandozom a gyerekekkel a mesék és történetek varázslatos világában. Vidám, kreatív, játékos formában ismertetem meg velük a klasszikus és kortárs gyermekirodalmat – célom, hogy minél hamarabb az olvasás szeretetének elkötelezett híveivé váljanak.

Jelenleg Luxembourgban, az Európai Iskola II. magyar szekciójában tanítok, ahol kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy felneveljük a legifjabb „hős olvasókat”.

Pályám során Magyarország kiemelkedő iskoláiban dolgoztam tanítóként, többek között a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában.
Itt nagy szeretettel és elhivatottsággal vettem részt a pedagógus-továbbképzésekben, ahol a tevékenységközpontú, élményalapú módszertan állt a középpontban.

Hiszem, hogy a könyvek, a mesék és az olvasás világán keresztül a gyerekek képessé válnak saját belső képeik megalkotására, a világ felfedezésére, és az őket érő hatások feldolgozására. Aki meséket hallgat és olvas, különleges képességre tesz szert: megőrzi gyermeki kíváncsiságát, kreativitását, szellemi szabadságát és lelki egyensúlyát. Közel kerül az olvasáshoz, amely egész életét csodálatos kalandokkal gazdagítja majd.

Tartsatok velem – kezdjük el együtt ezt a különleges utazást!

Sziasztok!

„A könyv a legnagyobb varázslat,
minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz.”