Tompa Andrea: A gyermek neve
önéletrajzi ihletésű összművészeti performansz
2026. február 7. 19:00 óra


„Itt, ezen a fényképen román kislány vagyok. Román ruhában állunk a színpadon, a félfülű hallja, ahogy szépen románul dalolunk. Félfülűnek nevezünk mindenkit, aki bárhol is lennénk fél fülével kihallgatja, amit mondunk és véleménye van róla. Sokszor arra is kíváncsi, amit gondolunk. Ott lóg a falon az arcképe felettünk, figyel ránk vigyázó fülével. Sokan vannak, kik félfülűek.
Román kislány vagyok Kolozsváron, Kolozsvár Napokán, ahogy hamarosan a várost átnevezik majd, 1974 vagy 75-ben. Szüleim nem tudtak magyar óvodába íratni, mert nem volt benne hely. Számomra. Nem haragszom ezért a szüleimre. Akkoriban még a félfülűre sem haragudtam, bár nyilvánvalóan köze van ahhoz, hogy én itt román kislány vagyok.
A félfülű nevét nincs kedvem soha kimondani. Úgy érzem, ha kimondom, ott terem. Nekem már ne teremjen soha.” (Tompa Andrea)
Tompa Andreát elsősorban íróként, egyetemi oktatóként ismerjük. Ám ezen az alkalmon performeri minőségben is jelen van. Egykori kolozsvári tanítványait, Darvay Botondot és Szántusz Noémit hívja meg arra, hogy regényeiből részleteket, erre az alkalomra írt szövegeit és életeseményeit színpadra vigyék közösen.
A produkció luxemburgi előadásában két itt élő magyar művész, Gudlin Dóra és Halla Borbála is közreműködnek. A összművészeti performanszhoz mindenki azt ad hozzá, amihez legjobban ért: ki színházat, ki képzőművészetet és ki zenét. Andrea személyes tárgyai, történetei és szövegeinek interpretációi arra adnak lehetőséget, hogy egy írói est kereteit közösen újradefiniáljuk.
Koncepció: Tompa Andrea, Szántusz Noémi Noya
Előadják: Tompa Andrea, Szántusz Noémi Noya, Darvay Botond
Zene és ének: Gudlin Dóra és Halla Borbála
Látvány: Darvay Botond
Az előadást követően Tompa Andreával a könyveiről is beszélgetünk.
A helyszínen alkalom lesz a szerző műveiből vásárolni, és a köteteket dedikáltatni.
Helyszín
Théatre le 10 - 595 rue de Neudorf, Luxembourg 2220
Belépőjegy
Felnőtt jegy: 30 €
Diákjegy: 20 €


Fotók: Virvas Dóra, Mihály Bendegúz
